Dunántúli Napló

2017. február 21. (kedd)
Eleonóra

SÉTA

2010. május 6. 14:23
A magyar középiskolákban a 2003/04-es tanévtől vezették be a 11-12. évfolyamon a „Média és mozgóképkultúra” tantárgyat, ami azonban nem tárgyalja az írott sajtó szerepét, feladatait.

Részben ezt az űrt hivatott betölteni az Axel Springer-Magyarország Kft. által 2003-ban elindított SÉTA (Sajtó és Tanulás) program, amelyben középiskolás diákok vehetnek részt, és ami, - a tervek szerint - a közeljövőben akár választható érettségi tantárgy is lehet a középiskolákban. A jelenleg még elsősorban szakkörként vagy fakultációként javasolt programot tanévenként kétszer nyolc hetes elosztásban működteti az Axel Spinger-Magyarország Kft. a megyei napilapokhoz és szerkesztőségekhez rendelve.

A SÉTA program során a diákok megismerkednek a sajtótörténet alapjaival, megismerik a sajtópiac szereplőit, a lapkészítés folyamatát, elsajátítják az újságírás műfaji alapismereteit, az on-line újságírás alapjait, de szerkesztőség,- illetve nyomdalátogatás is szerepel a tanórán kívüli lehetőségek között. A sok gyakorlati elemet tartalmazó SÉTA program lényege, hogy a diákszerzők írásai több héten keresztül, rendszeresen megjelennek a megyei napilapok SÉTA-oldalain, illetve, hogy a program rendszeres újságolvasásra, nyomtatott termék olvasásra ösztönzi a fiatalokat.

A SÉTA programhoz hasonló médiapedagógiai, olvasóvá nevelési program 1993 óta fut sikerrel Németországban, és 1995 óta Ausztriában.  

vissza
  • A+
  • A-
  • P
séta